Mit ér a biztonsági rács és redőny

Biztonsági ajtó

A testi és lelki biztonság megteremtése olyan alapvető emberi ösztöntulajdonság, ami mindenkit hajt és cselekvésre szólít fel. Minden ember biztonságra törekszik, és az erre irányuló vágyakozás az idegen betolakodóktól való félelem, tartózkodás miatt is kialakult (és az idő előre haladtával, a „modern” korban) egyre inkább fokozódni látszik bennünk, emberekben.

A különféle biztonságtechnikai eszközök gyártására, fejlesztésére és forgalmazására egy komplett iparág épült. De ha a „biztonság” fogalmát a hétköznapok szintjén kezeljük, akkor elsősorban az otthonunk az, amit óvni, védeni szeretnénk és ennek érdekében a bejárati ajtókat ellátjuk a legkorszerűbb zárakkal, a legmodernebb biztonsági rácsokkal, az ablakokat pedig biztonsági redőnyökkel szereljük fel.

Tény, hogy ezekkel a kiegészítő eszközökkel nő az ember biztonságérzete, ráadásul igazolhatóan csökken a betöréses lopások száma is.

Megéri befektetni: a biztonsági ajtó ráccsal vállalkozását is korszerű védelem köré építheti!

A biztonsági ajtó rács hatékony védelmet nyújt az ajtó kiemelése, valamint ki- és befeszítése ellen. Jellemzően olyan zárakkal vannak ezek az ajtók felszerelve, amelyek nem törhetőek és nem fúrhatóak, hogy még a legfelszereltebb betörők ellen is valódi védelmet nyújtsanak. A biztonsági ajtókba kerülő lehetséges zártípus például a cilinderes, a lamellás, valamint a több ponton záródó rendszerek.

Vannak cégek, akik foglalkoznak kifejezetten biztonsági ajtórács készítéssel, de méretre készen megvásárolhatóak szaküzletekből is, garanciálisan, akár ajtózár meghibásodás elleni védelemmel kiegészítve.

Biztonsági redőny: típusok, alapvető tulajdonságok

A biztonsági redőnyre ma az egyik legelterjedtebb mechanikus vagyonvédelmi eszközként tekinthetünk, melynek alapvetően két típusát különböztethetjük meg egymástól. Vannak a manuális, azaz a kézi vezérlésű redőnyök és a motoros, azaz elektronikai vezérlésűek, amik sokkal korszerűbben, ennek köszönhetően pedig kényelmesebb használatot tesznek lehetővé.

Biztonsági redőnyök nem csak magánlakásokban fordulnak elő, hanem üzlethelyiségekben és ipari egységekben (üzemi területeken) is a kirakatok védelme érdekében. Ezek az ún. feltekeredő biztonsági rácsok, melyek nem csak biztonságossá teszik az üzletet, de egyedi hangulatot, megnyerő esztétikai élményt is nyújtanak.

A feltekeredő rácsok mellett a fellapozódó biztonsági rácstípusról érdemes még beszélnünk, amik belső térelválasztó funkciót is betöltenek a használat során. Ha biztonságról és a biztonságérzetük maximalizálásáról van szó, akkor a biztonsági ajtórács és a biztonsági redőny gondoskodnak arról, hogy otthonuk védelmével jobban, szabadabban érezhessünk magunkat a bőrünkben, és ennek köszönhetően elégedetten tekinthessünk mindennapjainkra.

menu
menu